Szabad a pálya a nyugdíjas pedagógusoknak

A Magyar Közlöny április 28-i számában megjelent rendeletmódosítás – amely a kihirdetést követő napon hatályba is lépett –, már nem szab egy évre szóló időkeretet a nyugdíjas tanárok visszafoglalkoztatásához.

Az Orbán-kormány tavaly nyáron, akkor még átmeneti intézkedésként könnyített a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásán: eredetileg 2022. szeptember elsejétől 2023. augusztus 31-éig tették lehetővé, hogy a tanárok a nyugdíjkorhatár elérése után is teljes állásban taníthassanak tovább, illetve aki már nyugdíjba vonult, szintén teljes állásban mehessen vissza tanítani, a nyugdíja megtartása mellett. Az új, módosított rendeletben viszont már semmilyen időbeli korlátozás nem szerepel – írja a Népszava .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a lapnak azt mondta, tudomása szerint a tavalyi évben mintegy hatezer idős, nyugdíjas pedagógus ment vissza tanítani, de közülük sokan nem éltek a rendelet nyújtotta lehetőséggel, nem teljes állásban, csupán heti néhány órában (részmunkaidőben, óraadóként) vállaltak munkát. Ugyanakkor szerinte ez is segítség lehet, különösen annak fényében, hogy a PSZ adatai szerint tavaly minden ötödik iskolában tanítottak olyanok, akiknek még pedagógus végzettségük sem volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek