Nem fizette be a 40 milliós bírságot Schobert Norbert

Részletfizetésre is lehetőséget kapott, de már az első részletet sem sikerült befizetnie. Így most kapott egy 23 milliós végrehajtási bírságot is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat , többek között a termékek hatásairól, összetételéről, illetve a diéták eredményességéről. Ezért 40 milliós bírságot kapott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ez már egy csökkentett bírság-összeg, mely annak köszönhető, hogy a fitneszguru együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést. Később viszont már nem volt ennyire együttműködő, ugyanis, mint az Index megtudta: részletfizetést kért és kapott a 40 millió forintos bírság befizetésére, ugyanakkor már a legelső részletet sem teljesítette határidőben.

A GVH Versenytanácsa emiatt elrendelte a teljes bírságösszeg végrehajtását, és mivel a megfelelési programot sem igazolta határidőben a vállalkozás, így a GVH a megfelelési program végrehajtását is elrendelte, a mulasztás súlyossága miatt a maximális, mintegy 23 millió forintos végrehajtási bírság kiszabásával együtt. Ez a lehető legmagasabb végrehajtási bírság.

Azt is hozzátette a GVH, hogy a cég alapítója május 6. óta számos valótlan, megtévesztő nyilatkozatot tett a versenyhatóság eljárásáról, annak tárgyáról és megállapításairól, miközben a versenyfelügyeleti eljárás során, a döntéshozatal előtt folyamatosan hangoztatta együttműködési szándékát.

Schobert az Indexnek ezzel kapcsolatban azt mondta, nem szeretné kommentálni a GVH döntését, de azért azt jelezte, hogy nem ért egyet azzal, hogy nem működött együtt a versenyhivatallal, illetve – állítása szerint – nem folytatta a fogyasztók megtévesztését, azaz a megfelelési programnak eleget tett.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek