Komoly viharok vetnek véget az idei év első hőhullámának

De addig lesz ahol 36 fokig emelkedik a hőmérséklet az országban.

Az elmúlt hetek kissé esős és hűvös időjárása után sokan várták már a nyarat, ami úgy tűnik, megérkezett. Egyből egy hőhullám formájában, melyben 36 fokos csúcshőmérséklet is előfordul majd. Hétfőtől az áramlás délnyugatira fordult, immár Afrika felől szállít légtömegeket hazánk fölé, ezzel kezdetét vette az idei év első hőhulláma - mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szakember szerint szerdán, csütörtökön és pénteken már 29-36 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Ugyanakkor szerdán az északi és a keleti megyékben, majd csütörtökön már több helyen számíthatunk záporra és zivatarra, pénteken pedig komoly viharok kialakulása várható.

A hét utolsó munkanapján egy gyenge hidegfront éri el térségünket, melynek hatására a hétvégén szárazabb időre számíthatunk, 25-30 fokos csúcsokkal.

A következő hőhullám június 28-29. környékén várható.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek