Egy magyarral több szavazhat az Oscar-díjra

Forgács Erzsébet az akadémia új tagjai között.

Majdnem négyszáz új tagot hívott meg a köreibe az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences), az a csoport, akik minden évben megszavazzák az adott év Oscar-jelöltjeit és nyerteseit – számol be a Telex .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Idén a 398 új név között egy magyar található: Forgács Erzsébet maszkmester és sminkes. Forgács a karrierjét a nyolcvanas években kezdte, dolgozott például a Dögkeselyűn, Enyedi Ildikó, Szabó István filmjein, de a Magyarországon forgatott Schwarzenegger-filmen, a Vörös zsarun is, illetve szerepel a neve az Oscar-díjas Saul fia stáblistáján is.

Forgács Eszter is szavazhat.
Szigetváry Zsolt / MTVA

Az IMDb szerint a legutóbbi munkája is Szabó Istvánhoz kötődik, a Zárójelentés című filmjén dolgozott. Forgács 2022-ben megkapta az állami Balázs Béla-díjat „a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként.”

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek