Saját fizetését csökkentette Keczéry Attila az egyik fővárosi háziorvos, hogy meg tudja emelni asszisztensei bérét. Rájuk ugyanis nem vonatkozik az a 18 százalékos béremelés, ami júliustól jár az egészségügyi szakdolgozóknak.
Két asszisztenssel dolgozik Keczéry Attila háziorvos Zuglóban. Az RTL Híradónak elmondta: ő és kollégái naponta általában 100 beteget látnak el. Az orvos a Facebookon írt arról, hogy mivel a munkatársai nem kapták meg a béremelést, amit az egészségügyi szakdolgozók, ezért úgy döntött: ha máshogy nem megy, akkor saját fizetése rovására emeli meg munkatársai bérét. Félő volt ugyanis, hogy felmondanak.
Az orvos hozzá tette, hogy évek óta nem változott a rendelő működtetésére kapott állami támogatás, az úgynevezett praxisfinanszírozás összege, így az sem az inflációt, sem a rezsiemelkedést nem követi.
Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos is hasonló helyzetben van.
„Én meg fogom oldani a nővéreknek, hogy a jelenleg nem számítható háziorvosi finanszírozásból megemelem azt a bért nekik, amit megkapnának, hogyha kórházban dolgoznának. Ez elég nehéz. Gyakorlatilag az orvosok a saját bérüket kell, hogy beletegyék abba, hogy egy praxist fönn tudjanak tartani" – mondta a Híradónak.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint 9 és fél ezer alapellátásban dolgozó maradt ki a béremelésből, mert nem tartoznak az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá. Hiába végzik akár ugyanazt a munkát, ugyanazzal a szakképesítéssel, mint például egy kórházban vagy szakrendelőben dolgozó asszisztens.
„Ők azok, akik után a háziorvosok, fogorvosok nem tudták lehívni, megigényelni az új bérre való átállás összegét. A kamara már május közepén jelezte az államtitkárság felé, hogy ebből komoly bonyodalmak lesznek, és előrevetíti annak a lehetőségét, hogy nem a kollégák nem maradnak az alapellátásban, hanem a járóbeteg ellátás felé, vagy egyéb más területek felé vehetik az útjukat” – mondta Balogh Zoltán, a kamara elnöke.
A kamara a hét elején ismét jelezte az államtitkárságnak a problémát. A Belügyminisztérium az RTL megkeresésére azt írta: a kormány úgy döntött, hogy a praxisok megkapják a dolgozók fizetésemeléshez szükséges fedezetét, illetve visszamenőlegesen praxistámogatásra is jogosultak lesznek.
