"Múlt pénteken este robbant a bomba: „12 milliós támogatást nyert a honatya és családja”, írta meg a sajtó. Háromszor négy millió forint támogatás landolt a fideszes Barcza Attilánál és családjánál, hogy közpénzből fejleszthessék sarródi szálláshelyeiket. Érdekes módon amellett, hogy Barcza úr kormánypárti képviselő, a gazdasági bizottságnak és annak turisztikai albizottságának is tagja. Ezen kívül a Fertő tavat lassan két éve a soproni régió polgárairól elzáró beruházáshoz is volt korábban köze, még tanácsnokként a soproni önkormányzatban. Örültünk volna, ha Sopron újra pozitív hírek okán kerül be az országos médiába, nem pedig egy újabb fideszes visszaéléssel. De hát a fiatalítás ellenére a fideszes alapelvek nem változtak: Nekik a zsebük az első!" - fogalmaz a Soproni Jobbik alapszervezete a szerkesztőségbe is eljuttatott közleményében.
Ez a magatartás is hűen tükrözi a Fidesz álpolgári értékválasztását: míg Soprontól és a régiótól egyik kezével elvesz, s hatalmas sarcokat ró ki, elvonva a helyi adóbevételeket, addig a másikkal ad, csak nem a polgároknak, hanem azoknak, akik hozzájuk hűek és kiszolgálják a helyi Döbrögiket, jelesül éppen a Barcza családnak. A magyar néppárt, a Jobbik soproni alapszervezete szerint megengedhetetlen és felháborító, hogy míg a magyar polgároknak nem nyújt segítő jobbot a kormány a legnehezebb időszakban, addig a sajátjaiknak megtesz és megad mindent. Mi, a néppárti Jobbik képviselői ezzel szemben azért küzdünk parlamentáris és önkormányzati szinteken is, hogy elhozzuk a valódi jólétet és szabadságot minden magyar polgár számára, melyre legalább 30 éve vár mindenki Magyarországon
- közölték a néppártosok.Szerettük volna megkérdezni minderről az érintett Barcza Attilát is, de a képviselő nem kívánt nyilatkozni ez ügyben. Utánanézve a dolgoknak azonban úgy tisztességes, ha leírjuk:
A képviselő és családja nem egy klasszikus pályázati eljárásban igényelte és nyerte el a pénzt. Ez egy olyan támogatás, ami a koronavírus-járvány okozta bevételkisesést kompenzálja és amire minden, az országban legálisan működő, regisztrált szállásadó jogosult.
Sajtóhírek szerint közel tizennégyezren éltek ezzel a lehetőséggel, köztük közéleti szereplők és politikusok is.
