Közel négy kiló aranyat küldött valaki a Vöröskeresztnek

Az adományt még 2019-ben kapta a Vöröskereszt, de csak most vehették át.

Megkapta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azt a csomagot, amelyet még 2019-ben találtak egy vonaton a szervezetnek címezve, és amely több mint 3,7 kilogramm összsúlyú, 120 aranyrudat tartalmazott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2019 októberében a St. Gallenből Luzernbe tartó vonat egyik kocsijában a kalauz egy fehér csomagot talált, amelynek címzettje az ICRC volt. A csomagban 3,732 kilogramm össztömegű, 120 darab aranyrúd volt, amelyeket egyedi jellel és sorszámmal jelöltek meg - írta friss közleményében az luzerni ügyészség.

A közlemény szerint az alapos vizsgálat ellenére „az aranyrudak tulajdonosát nem sikerült azonosítani” , és „még a kantoni újságban megjelent hirdetés sem segített megtalálni a tulajdonost” . A nyomozók nem találtak arra utaló jelet sem, hogy a csomag tartalma „egy esetleges vagyon elleni bűncselekményhez kapcsolódna".

„Így a luzerni ügyészség abból indul ki, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügy lezárult” - áll a közleményben. Mivel az arany az ICRC-nek címzett csomagban volt, „feltehető, hogy az ismeretlen tulajdonos az aranyat ennek a szervezetnek akarta átadni, így az az ICRC-hez került mint eredeti címzetthez”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek