A NAV munkatársai mentettek meg egy román családot

Az M1-es autópályán gyulladt ki a család autója.

Hatalmas fekete füst és a felcsapó lángnyelvek fogságába esett egy román kisgyermekes család autója az M1-es autópályán. Azonnali segítséget a közelben lévő pénzügyőröktől kaptak, akik elejét vették egy lehetséges tragédiának – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szülők Ausztriába utaztak két kisgyermekükkel, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd kigyulladt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három járőre, az óvodás és bölcsődés korú gyereket, illetve édesanyjukat a járőrautóba ültették. Az édesapát, aki a történtek láttán az égő kocsiból próbálta kimenteni az értékeket, biztonságos helyre kísérték.

Azonnal lezárták a sztráda adott szakaszát, hogy védett távolságba legyen a többi közlekedő is a tűzoltók megérkezéséig. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak. A helyszín a rendőrök megérkezéséig biztosították az egyenruhások. Az eset szerencsés kimenetellel végződött, senki nem sérült meg.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek