Kirúgta a MÁV két vezérigazgató-helyettesét Lázár János

De nem csak nekik kellett távozniuk, és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is.

A miniszter szerdán felmentette a vasúttársaság pályaműködtetésért felelős illetve a gazdasági vezérigazgató-helyettesét - erősítette meg a hvg.hu értesülését Csepreghy Nándor miniszterhelyettes. Lázár valószínűleg Virág Istvánban – aki amúgy Szijjártó Péter miniszter keresztapja – és Bádonfainé Szikszay Erzsébetben találta meg a Budapest-Győr-Hegyeshalom 1-es fővonalon bevezetett kényszerű sebességkorlátozás felelőseit - tette hozzá a lap.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A miniszterhelyettes ugyanakkor a lapnak elmondta, hogy nem csak nekik kellett távozniuk – és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is. Azt is megjegyezte, hogy az 1-es vasúti fővonalon a közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotok miatt került sor az intézkedésre, ahol szükségessé vált a felújítási munkálatok minél előbbi megkezdése.

A lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak. Ezektől a kollégáktól most megválunk. Van, aki nyugdíjba mehet már, mi pedig nem marasztaljuk. Van akit lefokozunk. Van akit felmentünk. Van aki helyett másnak adunk lehetőséget."

A leváltás híre a múlt heti kemény üzenet után érkezett, amikor Lázár úgy fogalmazott , hogy "a MÁV vezetői ne okoskodjanak, és ne mellébeszéljenek, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket."

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek