A nyárba egy kis riasztás zavar bele pénteken

Több helyen esernyőre lesz szükség a nap folyamán.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma délelőtt még északkeleten helyenként felhős vagy ködös lehet az idő, és ott még előfordulhat eső, zápor.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezt követően nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, mely olykor szűri a napsütés. Csapadék az ország döntő részén nem valószínű.

Azonban késő délutántól, estétől nyugat felől megvastagszik a felhőtakaró és Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon már lehetnek záporok, zivatarok is. A déli, délnyugati szél nagy területen élénk, az Észak-Dunántúlon erős lesz - írják a met.hu oldalon.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható.

A meteorológusok a mai napra nyolc vármegyére adtak ki elsőfokú riasztást a várható zivatarok miatt. A riasztás Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékben van érvényben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek