Egyre közelebb a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról

Ha a kormány rábólint, nettó 177 ezer forintra nőhet a legkisebb munkabér, a szakmunkás-minimálbér pedig nettó 216 ezer forintra.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hivatkozva közölt új információkat a Világgazdaság a várható béremelésekkel kapcsolatban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A főtitkár nem cáfolta, hogy a vártnál magasabb infláció miatt egyszeri, 100 ezer forintos béren kívüli juttatást biztosítanának a minimálbéreseknek. Ez a munkaadók feltételei szerint adó- és járulékmentesen lenne kifizethető, például a SZÉP-kártyán.

Szintén a körvonalazódó megállapodás része, hogy 2027-ig összezáródna a garantált bérminimum és a minimálbér, tehát 2006 után ismét egy minimálbér lenne. Ennek első lépéseként a minimálbér 15, míg a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedne jövőre.

Januártól a 15 százalékos minimálbér-emelés után a kötelező legkisebb munkabér bruttó 266 800 forint lehetne, ami nettóban 177 422 forintot jelenthet, míg a szakmunkás-minimálbér bruttó 326 040 forintra emelkedhetne, azaz nettó 216 817 forintot.

A minimálbért ma mindössze 250 ezren kapják, a szakmunkás-minimálbért pedig több mint 700 ezren.

A megállapodáshoz a kormány jóváhagyására is szükség lesz, de jelzésértékű lehet, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a VG konferenciáján azt mondta a munkavállalók követeléseiről: „Személyesen üdvözlöm, jó az irány.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek