A soproni Dombi János hét évvel ezelőtt hozta létre a Szeretet Háza Alapítványt, és azóta – önkénteseivel együtt – nagyon sok nehéz sorsú emberen segített. Ha kellett, ételt osztottak, máskor adományokat gyűjtöttek és juttattak el a társadalom szélére sodródott családokhoz. De gyakran előfordult olyan is, hogy „csak” meghallgatták gondjaikat, örömeiket, és ha szükség volt rá, tanácsot adtak. A koronavírus-járvány idején is az első sorban harcoltak: bevásároltak, ebédet főztek, süteményt osztottak, fertőtlenítőt és szájmaszkot adtak a hajléktalanoknak.
Mi volt a legszebb élményed az alapítvány elmúlt hét éve alatt? – kérdeztük a lelkes, folyton úton lévő, empatikus elnököt.
Egy karácsonyi ünnepségre emlékszem legszívesebben, ahol közel 80 családot tudtunk vendégül látni a soproni Szent György-plébánián. Ott akkor Henczel Szabolcs atya volt a lelki vezető, aki befogadta az alapítványunkat, és akinek nagyon sokat köszönhetünk. Ez a karácsonyi esemény volt a legszebb élménye annak az összetartó erőnek, amelyet mi a civil szerveződésünkkel képviselünk.
Sokan vallják, hogy a hét év választóvonal az emberi kapcsolatokban, és utána valami más, valami új kezdődhet. Te ennyi év után csinálnál-e valamit máshogy?
Nem gondolom, hogy bármit is másképpen csinálnék. Nem nekünk kell változni, hanem a társadalom azon vezetőinek, akik tudnák támogatni a civil szerveződéseket, de nem teszik meg. Ugyanakkor ha álságos akarnék lenni, azt mondanám, mindent másként csinálnék. Lehet, hogy a cél érdekében megalkuvónak kellett volna lennem, de akkor elárultam volna önmagamat és azt a civil erőt, amit képviselek.
Kik támogattak és kik hátráltattak céljaitok elérésében?
A támogató körünk rendkívül széles: olyan civil emberek tartoznak bele, akik fel merik vállalni az értékrendünket, és mindazt, amit közösségként teszünk. Egyikünk sem köteleződött el annak a regnáló politikai hatalomnak, amelynek tagjai jelenleg mindent befolyásolnak az életünkben. Sajnos, vannak olyan vezetők is, akik semmit nem tettek azért, hogy megfelelően tudjunk működni. Számtalan levelet írtunk a várost, illetve szociális területet irányítóknak annak érdekében, hogy velük karöltve hatékonyabbak tudjunk lenni. Szerettük volna felvenni a kapcsolatot, nagyon sokszor kértünk anyagi támogatást, s mivel legtöbbször választ sem kaptunk, nemhogy pénzt, az önkénteseim – velem együtt - gyakran a saját fizetésükből fedezték a különböző költségeket. Soproniakért dolgozunk, s azt szerettük volna és szeretnénk továbbra is elérni, hogy jobbá tegyük mindazok életét, akik segítségre szorulnak.
Milyen terveitek vannak szeptembertől?
Az élelmiszer- és az adományosztást, valamint az élelmiszermentést ugyanúgy végezzük, mint eddig. Kicsit átalakulva, hiszen mindenkinek van saját munkája és magánélete, amit figyelembe kell vennünk. Az elmúlt időszak rávilágított arra, hogy nagyon sok időt vettünk el a szeretteinktől a hétköznapokban. Ugyanakkor közel 300 nehéz sorsú ember számít ránk továbbra is, hogy lehetőségeinkhez képest, jobbá tegyük az életüket.
Hogy pontosan min változtatunk az alapítványi munkában, egyelőre nyitott kérdés. Ehhez mindenképpen szükségünk van főállású segítőkre, hiszen például a kora reggeli élelmiszermentést, majd annak eljuttatását a rászoruló családokhoz, nem tudjuk megoldani úgy, hogy közben a napi megélhetésünkért dolgozunk. A soproni szociális szférában különbséget tesznek az önkéntesek és a szociális munkások között. Előbbiek – mint mi is - javadalmazás nélkül végzik tevékenységüket olyan szociális területen, ami a közjó érdekében történik. Utóbbiak nyolcórás munkarendben, fizetésért teszik a dolgukat. Szeretnénk mi is ebből a szempontból önkéntesek helyett szociális munkások lenni.
