Kellemes őszi időben hallgathatjuk a beszédeket, vagy kirándulhatunk a nemzeti ünnepen

Frontok sem terhelik szervezetünket.

Hétfőn a reggeli pára- és ködfoltok helyenként rétegfelhővé alakulhatnak, és csak lassabban oszlanak majd fel, de ezt követően általában fátyolfelhős-napsütéses időre van kilátás.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Helyenként vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen, de csak a nap első felében fordulhat elő egy-egy helyen jelentéktelen eső. A Dunántúlon többfelé megélénkül a délnyugati szél. Hajnali 3 és 11 fok után, délután 18 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Időjárási front nem lesz felettünk, így szervezetünk átmenetileg felfrissülhet.

Reggel felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi problémák, valamint légzőszervi panaszok is jelentkezhetnek, emellett ez az idő kedvez a kórokozók terjedésének.

A szelesebb tájakon élők körében fejfájás, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

A napos időszakok jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek