Újra kellett éleszteni egy első kisfiút, miután rosszul lett futás közben

A helyi gyerekorvos szerencsére épp az iskolában volt, s ő kezdte el a kisfiú újraélesztését.

Rosszul lett egy elsős kisfiú az egyik fertőszentmiklósi általános iskola udvarán. A gyereket újraélesztették, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az iskola azonnal értesítette a mentőket, amikor rosszul lett a kisgyerek és a kollégánkat a művelődési házból, aki azonnal vitte a defibrillátort. Szerencsére közel vagyunk egymáshoz, így gyorsan érkezett a segítség – mondta a Kisalföldnek, Horváth Tibor polgármester, hozzátéve a mentők időben megérkeztek, majd átvették a kisfiú ellátását, és kórházba vitték.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kisfiú futás közben esett össze egy udvaron. A helyi gyerekorvos szerencsére épp az iskolában volt, s ő kezdte el a kisfiú újraélesztését, egy tanár pedig eközben átrohant a szomszédos művelődési házba a defibrillátorért.

A gyermeket életveszélyes állapotban vitték egy budapesti kórházba mentőhelikopterrel, de állítólag már jobban van.A Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint egy 6-7 éves kisgyereknél általában veleszületett rendellenesség okozhat hasonló rosszullétet.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek