Izlandon bármelyik percben elkezdődhet az évtized vulkánkitörése

500 kisebb-nagyobb földrengés jelezte, hogy komoly kataklizma van készülőben.

Az utóbbi időszakban megnövekedett a földrengések száma a Reykjanes-félszigeten, ami újabb vulkánkitörést vetíthet előre - írja figyelmeztetésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata, amit az infostart.hu idéz.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azt írták: a helyi hatóságok polgári védelmi vészhelyzetet hirdettek és evakuálták Grindavík települést, mivel a közelben található Thorbjörn-hegy környékén jelentős a szeizmikus aktivitás. Arra figyelmeztetnek, hogy egy kitörés esetén a világhírű turistacélpont, a Blue Lagoon területe is érintett lehet.

A Konzuli Szolgálat óvatosságra inti a kint tartózkodókat, az utazni készülőknek pedig azt javasolja, fontolják meg, elindulnak-e.

Tegnap késő délután óta több mint 500 földrengés pattant ki Grindaviktól északkeletre, ebből 14 haladta meg a 4-es erősséget és volt egy 5.1-es rengés is. A földmozgások jelentős elmozdulásokat okoztak az utakon és károk keletkeztek épületekben. A szakemberek a korábbinál nagyobb kitörésre számítanak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek