Szijjártó megint pózolt, és megint kihúzta a gyufát

Mostanában nem tud jót lépni a magyarok külügyminisztere.

Mostanában gyakran birizgálja a Facebook népét Szijjártó Péter külügyminiszter. Először a szűk körben ünnepelt születésnapjával , ahol többek között Dzsudzsák Balázzsal pózolt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Aztán azzal, hogy habár egyfolytában keletre jár az ország ügyeit intézni, vásárolni azért Bécsbe jár , mert ezek szerint ott, a Kartner Strassén azért jobb a kínálat, mint Kazahsztánban.

Most pedig "Sneakerness a Millenárison. Ez már az új világ" - tette közzé Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter, vélhetően laza kis hétvégi posztként.

A kommentelőknek azonban ez sem tetszett, "Az nem baj, h az államtitoknak minősülő – képmás – vörös hajú tekest ilyen szelfikkel lebuktatja az, akire vigyáz? Hogy lehet ilyen felelőtlen valaki?" - így az egyik.

A másik szerint pedig: "Látom a kullancsaid nélkül sehová sem mersz menni, biztos halálra szeretgetnének az emberek, és ettől meg kell védeni!" - azaz, ahogy legutóbb is írtuk, úgy tűik, már nem tud jót csinálni. Kínos.

Szijjártó-sneakers
Facebook
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek