Elfogták a dílert Sopronban, tizenhárom fiatal is vele bukott

A soproni rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján összehangolt akció keretében csaptak le egy kábítószer-kereskedőre. Tizenhárom fiatalt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgattak ki. Videó is van.

A soproni nyomozók látókörébe került egy 20 éves férfi, aki a gyanú szerint Sopronban és a környékén drogokkal kereskedett. A nyomozás során munkatársaink a terjesztő vásárlóit is azonosították.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A két szerv több hónapon át tartó együttműködését követően a rendőrök 2023. november 7-én reggel Sopronban és Fertődön egy összehangolt akcióban összesen tizennégy helyszínen jelentek meg, ahol elfogták a kereskedőt, valamint a hozzá köthető fogyasztókat is, majd kutatásokat tartottak.

A kutatásokkor a nyomozók többfajta kábítószert, a drog porciózásához és fogyasztásához szükséges eszközöket, gáz- és riasztópisztolyt, továbbá ahhoz tartozó lőszereket foglaltak le.

A dílert kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. A további tizenhárom elfogott fiatalt a soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek