7. és 10. osztályos diákoknak osztanak laptopokat

579 ezer laptopot ad a magyar diákoknak az Európai Unió.

Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Ráckevén.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Balatoni Katalin a helyi Ady Endre Gimnáziumban tartott eszközátadáson hangsúlyozta: Magyarországot is érinti a digitalizáció, a koronavírus-járvány pedig különösen rávilágított arra, milyen fontosak azok az eszközök és technikai feltételek, melyekkel lépést lehet tartani a világgal.

Az Európai Unió támogatásával, több mint 200 milliárd forint keretösszeggel megvalósuló „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében 2025 végéig 579 ezer oktatási célú, személyes használatba adható laptopot osztanak ki országszerte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek