Felismeri a férfit? A soproni rendőrök keresik!

A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a rendőrség oldalán megtekinthető fotókon látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. november 21-én 11 óra 30 perc körül Sopronban, a Gyár utcában található áruház parkolójában – pénzváltás ürügyével – a sértetthez lépett, majd annak pénztárcájából mintegy 380 ezer forint értékű eurót lopott el.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A feltételezett elkövetőről egy közelben lévő kamera felvételeket készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Soproni Rendőrkapitányságon (Sopron, Flandorffer Ignác utca 2, 9400.), vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A fotók tehát ide kattintva megtekinthetők.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek