Nem növelte a Fidesz népszerűségét a nemzeti konzultáció

De nem is csökkentette.

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a népszerűségi versenyt a teljes népesség (29 százalék), és a pártválasztók (43 százalék) között is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormánypártok tavaszi-nyári bezuhanása az ősz elejére megtorpant, de az újabb nemzeti konzultáció elindításával sem tudták növelni a támogatottságukat – idézi a Republicon friss felmérést a Telex.

Hasonlóképpen nem hozott eredményt a Demokratikus Koalíció ősz elején indított utcai kampánya sem. Egymillió példányban nyomtatták ki a kiadványukat, amelyben Orbán Viktor 15 hazugságát mutatják be.

A DK-frakció vidéki fórumai és Dobrev Klára programbemutató rendezvénye sem mozdította meg a párt támogatottságát. Novemberben is a teljes népesség 12, a pártválasztók 18 százaléka mondta azt, hogy a DK-ra szavazna.

A Mi Hazánk a saját sikerének tekintette november elején L. Simon László menesztését a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. A párt azonban nemhogy növelte a támogatottságát, hanem hibahatáron belül, 1 százalékpontot még vesztett is. Eddig nem hozta meg a várt áttörést Donáth Anna DK ellen indított háborúja sem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek