A dédunoka hangsúlyozta, egyetlen olvasót sem szeretne megbántani

Eltűnik a „néger” szó Agatha Christie Tíz kicsi néger című népszerű krimijének francia fordításából.

Eltűnik a „néger” szó Agatha Christie Tíz kicsi néger című népszerű krimijének francia fordításából. A könyvet ezentúl Tízen voltak címmel forgalmazzák - jelentette be szerdán a világhírű regényíró dédunokája, James Prichard – írja az index.hu.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Christie hagyatékát is gondozó Prichard a francia RTL rádióban hangsúlyozta, hogy amikor a könyv íródott, "még más volt a nyelv és olyan szavakat is használtunk, amelyeket ma már elfelejtettünk". Ilyen volt például a “néger” szó, ami az eredeti szövegben 74-szer szerepelt. Prichard szükségét tartotta annak, hogy leszögezze: Agatha Christie mindenekelőtt szórakoztatni akarta az olvasóit és mi sem állt volna tőle távolabb, minthogy akár egyiküket is megbántsa.

A regényt, amely eredetileg a Ten Little Niggers címet kapta, Christie 1938-ban írta, a francia fordítás pedig 1940-ben jelent meg. Az Egyesült Államokban a krimit évtizedekig az And Then There Were None címmel adták ki. Magyar fordításban Tíz kicsi katona vagy Tíz kicsi indián címmel is megjelent. A könyvben szereplő Néger-sziget elnevezését is megváltoztatták, az új francia fordításban már a Katona-sziget meghatározás szerepel.

A krimiből, amelyet mintegy százmillió példányban adtak el világszerte, számos film és tévés feldolgozás is készült, köztük 1974-ben Charles Aznavourral az And Then There Were None (magyarul: Tíz kicsi indián).

A regény címének megváltoztatása – az ilyen nyelvpolitikai döntéseknél szokásos módon – nagy vitát váltott ki a közösségi médiában. Raphaël Enthoven francia filozófiatanár, rádiós műsorvezető például így háborgott:

- Néhány hónapja sok ezren könnyű szívvel csak nevettünk volna azon, hogy műveletlen emberek felháborodtak a cím miatt. Mostantól ez a kulturálatlanság ül diadalt és uralkodik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek