A kamrában bukkantak rá a pénzügyőrök 46 ezer doboz cigarettára

Értéke nagyjából százmillió forint.

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Közleményükben azt írják, előzetes bűnügyi információk alapján, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés házát vizsgálták át az egyenruhások, még november végén.

A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték a pénzügyőrök, akiknek „Lili”, a NAV Bevetési Igazgatósága cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre. A baromfiudvar melletti zegzugos épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött, több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve.

A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból.

A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek