Munkásszállókat támogat a kormány

Munkásszállók építését támogatja egy kormányzati program. Sopronban több szálló is van, jellemzően azonban nem cégek tartják fennn azokat.

Országszerte mintegy 2400 férőhellyel létesülhetnek munkásszállások az ezt támogató kormányzati program negyedik kiírásának forrásaiból - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"A 19 új létesítménnyel a támogatott fejlesztések száma az első három körhöz képest kis híján megkétszereződik" - mondta Bodó Sándor, a szaktárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, hangsúlyozva azt is, hogy a mintegy 5,6 milliárd forint összértékű beruházások a dolgozók lakhatásának elősegítésével tovább javítják a helyi munkaerőpiaci feltételeket.

A magyar gazdaság folyamatos növekedéséhez elengedhetetlen, hogy a vállalkozások számára kellő számban legyen elérhető a megfelelően képzett munkaerő. A munkásszállások kialakítása program célja a Magyarországon hagyományosan alacsony munkavállalói mobilitás élénkítése, a munkaerőpiaci kereslet és kínálat területi egyensúlyának megteremtése.

Bodó Sándor emlékeztetett, hogy az első három kiírás során a támogatás célcsoportja az önkormányzatok, az önkormányzati társulások, és az ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok voltak. 2017 és 2019 között 20 munkásszállás létesítésére irányuló projekt kapott mintegy 6,7 milliárd forint támogatást, 2595 férőhely kialakítását lehetővé téve.

Közölték: a piac jelzéseire reagálva többször módosult a program szabályozása, a támogatáshoz egyre szélesebb kör, egyre előnyösebb feltételekkel juthatott hozzá. A program negyedik, tavaly októberi meghirdetésétől már a legfeljebb 12 ezer embert foglalkoztató, legalább három lezárt üzleti évvel rendelkező, magántulajdonban álló gazdasági társaságok is pályázhattak munkásszállások kialakítására. A támogatás legalább 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállások építéséhez vagy felújításához, a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez nyújtható.

A program még hatékonyabb megoldást kínál a strukturális munkaerőhiánnyal küzdő térségekben jelentkező kihívásokra azzal, hogy a kedvezőbb pályázati feltételek szerint a vállalkozások a támogatás segítségével létrehozandó munkásszállásokon nemcsak saját dolgozóikat helyezhetik el, hanem a térség más foglalkoztatóinak munkavállalóit is elszállásolhatják - írta a közleményben az ITM.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek