Öngyilkos akart lenni, nekihajtott a vonatnak

A 72 éves férfi tudatosan hajtott a vasúti átjáróba, veszélyeztetve másokat. Vádat emeltek ellene.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 72 éves terhelt 2023 januárjában egy Győr melletti település határában közlekedett gépkocsijával. A férfi betegsége miatt nagyon elkeseredett volt, elhatározta, hogy véget vet életének, ezért a település külterületén, egy vasúti átjáró előtt leparkolt autójával és vonatra várt. Mikor egy személyvonat érkezett az átjáróba, a férfi elindult autójával és a piros jelzés ellenére a vonat oldalának hajtott. Az ütközéstől járműve kipördült és egy betonelemnek csapódott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A személyvonaton a mozdonyvezetőn és a jegyvizsgálón kívül körülbelül száz utas utazott, közülük senki nem sérült meg, míg az elkövető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor a szerelvényben mintegy kétmillió forintos kár keletkezett.

A terhelt ellen a vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság - áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatójában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek