Megjelent a koronavírus két budapesti iskolában

Többen a gólyatáborban fertőződtek meg.

Alig kezdődött el a tanév, máris koronavírus-fertőzötteket találtak két budapesti iskolában. Az egyik érintett intézmény a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium, ahol többen a gólyatáborban fertőződtek meg.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„A tábor az iskolától helyét és idejét tekintve jól elhatárolódott, valamint az iskola tanulóinak csak bizonyos körét érintette. Ez a tanévkezdést semmiféleképp nem érinti. Az iskola az Operatív Törzs utasításainak megfelelően járt el” - írta az index.hu kérdésére az igazgató.

Az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában pedig három angol anyanyelvű pedagógusnak lett pozitív a tesztje, akikkel 30-an kerültek kontaktba. Ez az igazgató szülőknek küldött leveléből derült ki, amit az ittlakunk.hu tette közzé. A levél valódiságát név nélkül megerősítették az iskolából a 24.hu-nak, de hivatalosan nem reagáltak rá.

A levél szerint, mivel a kontaktnak számító tanárok tünetmentesek, nem kötelező őket tesztelni, így azt magánszemélyként kellett kérvényezniük. (A kötelező teszt feltétele a koronagyanús tünet és még legalább egy másik feltétel teljesülése, ilyen például a szoros kontakt.)

Arról nincs szó a levélben, hogy a tanárok zsebből fizetik a teszt több tízezer forintos díját, vagy valamilyen módon állják nekik. A levél alapján a tankerület ózonos fertőtlenítést rendelt az iskolába, de a szülők dönthetnek úgy, hogy nem engedik el a gyereküket otthonról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek