Egyetemi tanévnyitó lázméréssel

A győri egyetemen rendhagyó körülmények között nyílt meg a tanév, Sopronban - ha a járványügyi helyzet addig még megengedi - szeptember 9-én lesz az ünnepélyes évnyitó.

„Legyenek igazi kollégáink, kiművelt emberfők” – ezt kérte az elsőévesektől dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, mielőtt megnyitotta volna az idei tanévet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szokásos ünnepélyességgel, de a járványügyi intézkedések miatt rendhagyó körülmények között tartották meg a Széchenyi István Egyetem tanévnyitó ünnepélyét szeptember 1-jén. A résztvevők az 500 fős létszámkorlátozás miatt csak előzetes regisztráció után, testhőmérséklet-mérést követően, maszkban léphettek be az Egyetemi Csarnokba, ahol a székeket úgy helyezték el, hogy tartani lehessen a másfél méteres távolságot.

Beszédében dr. Földesi Péter rektor hangsúlyozta: csak fizikai értelemben tartjuk a távolságot, mert az egyetemi polgárok közötti, valamint az egyetem és a társadalom, a gazdaság közötti kapcsolatnak meg kell maradnia, sőt tovább kell erősödnie. Az elsőévesekhez szólva azt kérte, legyenek felfedezők, magabiztosak, és időnként kételkedők, mert az is fontos.

A Soproni Egyetemen is készülnek az ünnepélyes tanévnyitóra. Ha a járványügyi helyzet addig még megengedi, szeptember 9-én nyitják meg a 2020-2021-es egyetemi tanévet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek