Országszerte több mint ötezer önkormányzati dolgozó sztrájkol ma reggel 8 órától, egészen péntek délutánig.Van olyan település ahol mindhárom munkanapon szünetel az ügyintézés, a Fővárosi Önkormányzatnál 8 és 10 óra között tart zárva a hivatal - írja az Index.hu.
5358 munkavállaló, az állomány 17 és fél százaléka csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetéshez. Boros Péterné az MKKSZ elnöke a Belügyminisztérium előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzatok költségvetését sújtó kormányzati elvonások miatt elbocsátásoktól tartanak. Az alacsony kerestek miatt pedig működési gondokkal küzdenek és egyre nehezebb az ügyfelek kiszolgálása.
Az illetményalap 2008 óta változatlanul 38 650 forint. Ennek emelésére nem hajlandó a kormány, ezért a szakszervezet az egyes kereseti sávok szorzószámainak emelését szeretné elérni a sztrájkkal. Továbbá, hogy a kormány térítse meg az önkormányzatoknak a járvány elleni védekezés költségét, a települések kapják vissza a gépjárműadót és csökkenjen a szolidaritási adó mértéke.
