A Mi Hazánk „igényt tart Kárpátaljára”

Meg kell találni a partnereket, akikkel a globalizmus ellen tudunk küzdeni – jelentette ki Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető a Mi Hazánk Mozgalom szombati budapesti évértékelő rendezvényén.

Toroczkai László hangsúlyozta, politikai partnereikkel együtt az a feladatuk, hogy átvegyék a kormányzást a saját országukban, végül pedig Brüsszelben - írja az Index .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ha győztünk, akkor pedig nagyon egyszerű a dolgunk; el kell döntenünk, hogy mit kezdünk ezzel az Európai Unióval – jelentette ki, hozzátéve, vagy szuverén államok szövetségeként működtetik tovább az EU-t, vagy megszüntetik azt, hogy kétoldalú megállapodásokra bízzák a jövőbeni együttműködést.

Azonnali tűzszünet, béke és tárgyalásos úton megegyezés – foglalta össze az ukrajnai konfliktus lezárásának általuk szorgalmazott módját Toroczkai László.

Azt is kijelentette, ha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, „egyetlen magyarországi pártként” a Mi Hazánk „igényt tart Kárpátaljára”.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek