Ahogy arról lapunk is beszámolt, csütörtökön még nyilvános poszttal jelentkezett K. Endre, a bicskei gyermekotthon elítélt igazgatóhelyettese. A Facebook-oldala mára eltűnt - szúrta ki a 444.
A bicskei gyerekotthon szexuális erőszakért elítélt volt igazgatójának bűntársa – akinek Novák Katalin államfő és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter kegyelmet adott, és az ügybe bele is buktak – többek között azt írta, hogy sokan együttéreznek vele.
Elítélte a „bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőket”, akiknek nem elegendő Novák lemondása, Varga visszavonulása.
Azon is elgondolkodott, hogy hazaköltözik Erdélybe, ahol a „csahos média” már a szülőfalujában is rossz hírét kelti, és megpróbálja megosztani a közösséget.
