Nagy a tömeg, sok a rendőr Navalnij temetésén

Moszkva több pontján is mesterlövészek vannak a háztetőkön, az internetet pedig blokkolták.

Egy helyi templomban vesznek végső búcsút Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezetőtől, majd a Boriszovszkij temetőben, a Moszkva folyó túloldalán helyezik végső nyugalomra - számol be róla az Index .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint írják, értesülések szerint a szertartás útvonalán végig fémkordonokat helyeztek el, különös tekintettel a templom bejáratára. Az utcai lámpákra mobil térfigyelő kamerákat szerelt fel a rendőrség.

A lap úgy tudja, a templom oltára fölött is található biztonsági kamera, a kapun kihelyezett tájékoztató figyelmeztet, hogy tilos fényképet és videót készíteni.

A búcsúztatóra állítólag csak Alekszej Navalnij édesanyját engedik be, mást nem. Özvegye a korábbi hatósági zaklatások miatt külföldre szökött, héten több európai uniós intézményben fogadták őt, illetve beszédet mondott az Európai Parlament előtt Strasbourgban, ahol szólt a temetésről, de nem volt biztos benne, hogy békésen fog lezajlani. Két gyermekük szintén külföldön él.

Navalnij sírja
AFP

Mint írják, egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok miként reagálnak majd a szertartásra érkező tömegre. A BBC News értesülése szerint Navalnij barátai, közeli ismerősei közül többeket már akkor letartóztattak, amikor kiléptek lakásukból, hogy elinduljanak a temetésre.

Orosz emberi jogi szervezetek azt tanácsolják mindenkinek, hogy aki ellátogat a temetésre, az mindenképpen vigye magával a papírjait arra az esetre, ha őrizetbe veszik és igazolnia kell magát, illetve egy papírra írja fel az ügyvédje elérhetőségeit, hogy gyors jogi segítséget kérhessen.

Kira Jarmis, a volt ellenzéki politikus szóvivője megerősítette, hogy eredetileg csütörtökön lett volna a temetés, de nem találtak embert a sírásáshoz, illetve még ma reggel is az volt a legfőbb gond, hogy találjanak egy halottaskocsit, amely a gyászszertartás után a koporsót a temetőbe kiviszi - írja a lap.

A temetkezési vállalkozások mondvacsinált indokokkal elküldték őket, máshol azt mondták, hogy a hatóságok figyelmeztették őket, ne nyújtsanak segítséget Alekszej Navalnij temetéséhez. Így a családnak, barátoknak tartott halotti tor rendezése is problémát okoz.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek