Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett.

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, péntek délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lobogót Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel az Országház előtt. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a lovas díszegység.

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett a kormány több tagja, továbbá az állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői.

Az MTI azt írta, a térre a napos időben sokan ki, a nézelődők többsége nemzeti színű kokárdát viselt, néhányan piros-fehér-zöld zászlókat lengettek. Az ünnepség a Nemzeti Múzeumnál folytatódott.

A Nemzeti Múzeumban pénteken 14 órától, majd szombaton és vasárnap egész nap a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várják a családokat.

Az érdeklődők 18 óráig ingyenesen megnézhetik az Országházban a Szent Koronát. A nemzeti ünnep napján, valamint szombaton és vasárnap 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti majd.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek