Bértámogatást, albérleti és útiköltség hozzájárulást kaphatnak a fiatalok

Az albérleti támogatás például 180 ezer forintig igényelhető.

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában - írja az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A program három lábra - bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulásra épül. Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak - ismertette az államtitkár.

Czomba Sándor elmondta, hogy a program elemei között piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel.

A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos projekt 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program részletei a www.munka.hu weboldalon érhetők el.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek