Repít a sárkányhajó

A tatai siker csak a bemelegítés volt a DragonKillers-csapatnak.

A sárkányhajózásban a tavasztól őszig tartó időszak a fő versenyszezon, idén mégis szeptemberig kellett várni, hogy a járványhelyzet enyhülésével felébredjen „nyári álmából” a sportág. A kényszerszünet után augusztusban kezdődhettek el ismét az edzések, majd az elmúlt hétvégén az első versenyre is sor került. A SZESE sárkányhajós csapata, a DragonKillers rögtön élt a kínálkozó lehetőséggel, és regisztrált a XIV. Tata Kupára, ahol előzetes reményeik szerint visszajelzést kaphattak arról, hol tartanak a felkészülésben. Úgy tűnik, a tét és a versenykörülmények feltüzelték a fiatalokat, hiszen az Öreg-tónál zajló hagyományos eseményen fényes győzelmek sorát érték el: 200 méteren mind a férfi tízes, mind a női tízes beverekedte magát a döntőbe, ahol végül legjobbként végeztek, sőt, ugyanebben a kategóriában a férfi-női vegyes húszas is diadalmaskodni tudott. Maraton távon a fiúk negyedik helyet értek el, a B csapat pedig végül 200 méteren ötödik lett – eredményük értékét növeli, hogy eredetileg az amatőrök között indultak volna, de végül olyan jól ment a hajójuk, hogy az erősebb mezőnyben pallérozódhattak. A kiváló szereplés nyomán a DragonKillers elhozhatta az esemény vándorkupáját, amely így egy évre Győrbe került.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Hegedüs Péter, az egyetem sárkányhajó-csapatának edzője elmondta, hogy rendkívül büszke a tanítványaira, akik remek teljesítménnyel kezdték az idén alaposan megkésett szezont. Jelenleg minden erővel az év legfontosabb megmérettetésére készülnek, az országos egyetemi bajnokságra, amit október 2-án rendeznek Győrben, a Mosoni-Duna holtágán, a Magyar Egyetemi, Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) keretein belül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek