Négy EU-országot is megelőzünk vásárlóerőben, találja ki melyikeket!

Kijöttek a legújabb európai statisztikák.

Nemrég foglalkoztunk azzal, hogy a vásárlóerőt tekintve Magyarországnak még az 1990-es Ausztriát sem sikerült utolérnie.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Eurostat által most kiadott jelentését értékelhetjük úgy, hogy végre egy európai összehasonlítás, amelyben nem mi vagyunk a sereghajtók, illetve hogy más országoknak is van min eltöprengeniük.

A legújabb statisztikai adatok szerint

Magyarország egy főre eső, vásárlóerőt is beleszámított GDP-je jelenleg négy országot is megelőz az Európai Unióban.

Az nem meglepetés, hogy a leggyengébben Bulgária muzsikál, az már inkább, hogy a görögöknek kemény munkával sikerült az utolsó előtti helyre leküzdeniük magukat, de a sokáig „bezzegországnak” tartott Szlovákia is szintén nehezen találja mostanában az irányt.

A kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező Horvátországgal jelenleg fej-fej mellett állunk (76-76%), Románia fejlődése viszont továbbra is látványos.

Szlovénia és Csehország már több nyugat-európai országot is megelőzött, és nem sok hiányzik, hogy elérjék az uniós átlagot.

Egy főre eső GDP az Európai Unió átlagához viszonyítva, vásárlóerő-paritáson számolva
Eurostat

Figyelemre méltó az is, hogy mennyire más ligában játszik Luxemburg és Írország, ahol – kis leegyszerűsítéssel - kétszer olyan jól élnek, mint az európai átlag.

Még egyszer hangsúlyozzuk: a lista a vásárlóerőt is figyelembe veszi, azaz az egy főre eső nemzeti jövedelem korrigálva van az adott országok árszínvonalával, így sokkal reálisabb képet mutat az életszínvonalról.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek