"Nyílt nap a Titkos Egyetemen - #freeSzFE" címmel szerveznek megmozdulást a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A diákok vasárnap 10 és 15 óra között várják az érdeklődőket a Vas utcában – írja az atv.hu.
Közleményükben azt írják, „tiszteletbeli hallgatókkal” szeretnék megtölteni az egyetem Vas utcai épületének közvetlen környékét. Hangsúlyozzák: az elfoglalt épületbe természetesen továbbra is csak "az egyetem polgárai" léphetnek be, a kurzusok és előadások viszont néhány óra erejéig kiköltöznek az utcára.
"A matiné jellegű demonstráció ezúttal is az egyetem autonómiájáért folytatott küzdelmet hivatott szolgálni" - írják.
Hozzáteszik: a diákok továbbra sem kaptak érdemi reakciót a szűk két héttel ezelőtt kihirdetett követeléseikre az általuk legitimnek tartott tárgyalópartnertől, az Innovációs és Technológiai MInisztériumtól.
