Ki akart rabolni a soproni utcán egy fogyatékkal élőt

A sértettet nagy erővel úgy megütötte, hogy az a földre esett.

A Soproni Járási Ügyészség indítványára letartóztatásba került egy fiatalember, aki egy nyilvánvalóan fogyatékkal élő személyt bántalmazott annak érdekében, hogy értékeit elvegye.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő 22 éves elkövető idén februárban egy kora reggeli időpontban, Sopronban az utcán odalépett a szemmel láthatóan fogyatékkal élő sértetthez, akit felszólított arra, hogy adja oda azt, ami nála van, máskülönben megüti és elveszi. A folyamatosan tiltakozó sértettet ezt követően ököllel, nagy erővel úgy megütötte, hogy a sértett a földre esett. Az elkövetőt ezután egy harmadik személy húzta el a sértettől, aki az útról felkelve az utca túloldalára menekült.

A nyomozó hatóság a férfit a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérletével gyanúsította meg, mely bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. A fiatalember tavaly ősszel szabadult szintén rablás, illetőleg más bűncselekmények miatt kiszabott két és fél éves szabadságvesztéséből, így cselekményét különös visszaesőként valósította meg. Munkaviszonnyal, jövedelemmel nem rendelkezik, ellene szabadulása óta több eljárás is indult.

A fentiek alapján, a szökés, elrejtőzés, továbbá a bűnismétlés veszélyére tekintettel a bíróság az ügyészség indítványára elrendelte a férfi letartóztatását - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek