Jó lenne itt vendégnek lenni!

A GYSEV Zrt. nem csak a vasúthoz ért. Ez is kiderült kedden a Hotel Sopronban, ahol megmutatták a több mint 400 millió forintos fejlesztés eredményét.

Már alapból kuriózum, hogy vasúttársaság a tulajdonosa egy négycsillagos szállodának. A Hotel Sopron esetében a GYSEV Zrt. jó gazda módjára, átgondolt stratégia alapján fejleszti tulajdonát, ráadásul szemmel láthatóan hozzáértően. Két éve a pazar kilátást nyújtó és soproniak számára is látogatható, jól felszerelt wellnes-részlegüket adták át, tavaly szobákat újítottak fel, most pedig egy pazar medencét és a felújított konferencia-termet mutatták meg vendégeiknek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Bár a turizmus nehéz időszakát éli a járvány miatt, mi ebben is igyekeztünk a lehetőségeket megragadni. Akkor építkeztünk, amikor ezzel nem zavartuk a vendégeket - mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója, hangsúlyozva, továbbra sem állnak meg; ahogy felszabadulnak pénzügyi forrásaik, újabb fejlesztésekbe kezdenek. A földszint és az étterem lesz majd soron.

A bemutatott fejlesztések több mint 416 millió forintba kerültek, ebből 108 millió forintot biztosított a Kisfaludy-program. Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője el is mondta a megnyitón, hogy Sopronban több szálloda és panzió nyert fejlesztésre forrást, a regisztrált szálláshelyek pedig kaptak támogatást. "A járvány miatt most ugyan nehéz helyzetben van az ágazat, de mi nagyon bízunk a belföldi turizmusban" - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Barcza Attila országgyűlési képviselő gratulált a fejlesztéshez.
NM

A medence partján a résztvevők megkapták az információkat, de aztán meg is tekinthették a beruházás eredményét. A júniustól szeptemberig használható 15 méter hosszú, feszített víztükrű medence a pálmafákkal és a gyönyörű kilátással már önmagában is vonzó, de lett új lakosztály, új gyerekszoba, játszótér és masszázsszoba is. A konferenciateremre pedig alig lehet ráismerni. A modern technikával felszerelt, világosabb, s ezáltal tágasabbnak is tűnő terem kétfelé osztható, s minden igényt kielégítő extrákkal felszerelt. Már csak a vendégeknek kell megérkeznie...

Csábító látványt nyújt az igényesen felújított medence és környéke.
NM
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek