"Az eső illatát még őrző erdőben találkozunk idén is mindazokkal, akiket összeköt nem csupán a Líceum és a diákhagyomány, hanem a matúrára készülő négy osztálynyi ballagó is. Kicsit talán az aggódás ideje is ez, de sokkal inkább a hálaadásé. Hiszen felszabadít most ballagót és minden ünneplőt, ha tudja: nem az aggodalomnak a szívét kaptuk, nem a félelmét, hanem a derűét és a szabadságét" - mondta többek között a Líceum ballagóinak, vendégeiknek és a tőlük búcsúzó diákok, barátok közösségének Tölli Balázs igazgató. Százhét végzős állta körül a soproni erdőben a Deák-kút forrását, éppen úgy, ahogy előttük végzősök generációi, megszakításokkal ugyan, de több mint száz éve minden májusi ballagáson. A fák zöld lombja alatt, a madarak csicsergésétől kísérve szólt a Himnusz, a Szózat, s végül az Il Silezio. Itt köszöntek el az érettségizőktől társaik, s itt intettek búcsút az iskolának, tanáraiknak és egymásnak is a ballagók.
A líceumi hagyományok közé tartozik, hogy a végzősök szalagot kötnek az iskola zászlajára, s felvételüket kérik a Líceumi Diákszövetségbe. Ezúttal Kiss Dávid, 2007-ben érettségizett öregdiák vállalta ezt a feladatot. Öregdiák, végzős és kisdiák, majd minden ballagó ivott a forrásvizet tartalmazó serlegből, ezzel is jelképezve a líceumi nemzedékek összetartozását. "Kísérje áldás az útjukat!" - búcsúzott az igazgató a százhét ballagótól, akik a Deák-kútról indultak vissza az iskolába. A Széchenyi téren egy-egy szál virágot tettek a Hűség-zászló talapzatára, majd a kisgimnazisták sorfala közt egy utolsó osztályfőnöki órára siettek feldíszített osztálytermeikbe. Ma valami véget ért a ballagók számára, mert valami más elkezdődött.
