Ma anyák napja van, tudja? Persze, hogy tudja!

Legyen virág mind a két kezében.

Idézhetnénk itt a panelszöveget, a tudnivalókat, hogy az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

És folytathatnánk tovább, de ez mit sem ér. Inkább azt mondjuk a gyermekeknek, legyenek bár épp korosak már - mert egy gyerek az mindig gyerek marad az anyának -, hogy járuljanak az édesanyák elé akár egy szál virággal is, vagy vigyenek a temetőbe akár, de semmiképp se feledjék. És így mi is köszöntjük az édesanyákat egy apró virággal.

Boldog anyák napját!
Nyugat.hu
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek