Magyarország mégis benevez az űrversenybe

Letették az első űripari gyártóközpont alapkövét Fejér megyében.

2027–28-ban világ körüli pályára állhat az első magyar gyártású műhold – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a REMRED Zrt. martonvásári gyárépületének alapkőletételén.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoporthoz tartozó REMRED Zrt. a Fejér megyei Martonvásáron tette le Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét - számol be az Index. A REMTECH gyártásra, összeszerelésre, integrációra és tesztelésre is alkalmas gyáregysége Európában egyedülálló moduláris technológiával, maximum négyszáz kilogramm tömegű műholdak gyártását, összeszerelését és tesztelését végzi majd.

Sárhegyi István, a REMRED alapítója elmondta, a most Martonvásáron megvalósuló beruházásnak köszönhetően Magyarország rövid időn belül a globális űrpiac egyik meghatározó szereplőjévé válhat. A vezérigazgató kiemelte, hogy már az űripari központ tervezésének fázisában a legnagyobb nemzetközi vállalatok és gyártócégek ajánlották fel együttműködésüket, amely igazolja, hogy hatalmas a nemzetközi piaci igény az alacsony pályán keringő, legfeljebb 400 kilogramos űreszközök, műholdak gyártására.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek