Több mint 714 ezer magyarországi születésű magyar él külföldön

2010 óta ötévenként nagyjából százezerrel nő a külföldön élő Magyarországon született magyarok száma, de állítólag csökkeni fog az elvándorlás.

2020-ban több mint 714 ezer olyan magyar élt külföldön, aki Magyarországon született - írta az ENSZ adatait idézve a Növekedés.hu . Az is kiderül, hogy a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma 1990-ben még valamivel 400 ezer alatt volt, és míg a rendszerváltás utáni 20 évben összesen százezerrel nőtt a szám, azóta ötévente százezerrel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ugyanakkor a 2023-2028-as időszakban már csak nullához közeli, nagyon csekély elvándorlás várható.

A lap arra is kitér, hogy régiós összevetésben kifejezetten magas volt a hazautalások nagysága: az elmúlt tíz évben a GDP 2-3 százalékát tették ki, és 2018-ra elérték az 5 milliárd dollárt. Utána, a Covid időszakában viszont jelentős visszaesés következett be, így 2021-ben 3,5 milliárd dollárt tett ki az összeg. A szakértő szerint 2028-ra szintén csak 3,6 milliárdos tétel várható azáltal, hogy nem nő az elvándorlók száma.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek