A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki jóslás közben azt ígérte a sértettnek, hogy másnapra megtisztítja a rontástól az ékszereket, de aztán zálogba adta őket.
A vádirat szerint az 52 éves nő 2023 decemberében egy győri bevásárlóközpontban szólította meg a sértett hölgyet azzal, hogy jósol neki. Jóslás közben a sértetten lévő arany karkötőről és aranygyűrűről azt állította, hogy rontás van rajtuk, de megígérte, hogy leveszi róluk.
A sértett a 165 ezer forint értékű ékszereket átadta, azzal, hogy majd másnap a terhelt visszaadja neki azokat. A jósnő azonban húsz perccel később a bevásárlóközpontban lévő zálogházban már le is adta az ékszereket. Végül a nyomozás során a rendőrök az lefoglalták az ékszereket a zálogházban, és a sértettnek visszaadták azokat, így a kár megtérült.
Az ügyészség ugyanakkor az elkövetőt kisebb kárt okozó csalással vádolta meg. Vele szemben két év szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság rendőrei végezték el, az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
