Három helyet is veszíthet az európai parlamentben a Fidesz

Az MSZP, a Momentum és a Jobbik a jelen állás szerint kipottyan az EP-ből.

A mostani 12 helyett csak 9 helyet szerezhet a Fidesz-KDNP a június 9-i európai parlamenti választáson - írja a Europe Elects.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ez azt jelentené, hogy a Fidesz nem szerezné meg a Magyarországnak járó 21 mandátum többségét, ami nagy presztízsveszteség lenne a kétharmaddal kormányzó kormánypártnak.

A számítások szerint Magyar Péter Tisza Pártja hat képviselőt küldhetne az EP-be. Ez több, mint az összes többi ellenzéki párt elnyerhető mandátuma.

A DK a jelenlegi négy helyett csak három helyre számíthat, így a velük közös listán induló MSZP és Párbeszéd sem kapna mandátumot. Az MSZP egyébként a ciklus közben, Ujhelyi István kilépésével elveszítette az egyetlen EP-képviselőjét, a Párbeszédnek eleve nem is volt EP-képviselője a 2019-ben kezdődő, jelenleg még tartó ciklusban.

A Momentum és a Jobbik is EP-képviselő nélkül marad, pedig előbbinek most kettő, utóbbinak egy európai parlamenti képviselője van.

Két magyar párt viszont újoncként küldhetne képviselőt az EP-be, a Kétfarkú Kutya Pártot és a Mi Hazánkat is egy-egy helyre méri az előrejelzés.

Hasonló előrejelzést már mi is készítettünk

Április közepén a Závecz Research akkori felmérésének eredményei alapján mi is készítettünk egy mandátumbecslést . Az akkor becsült eredmények nagyon hasonlítanak az Europe Elects mostani mérésének eredményeire, egy különbséggel.

A Magyar Péter-féle Tisza Párt azóta tovább erősödött, és megelőzte a DK-MSZP-Párbeszéd közös listát. Ezeket az eredményeket becsültük meg április közepén:

  • Fidesz-KDNP 10 mandátum
  • DK-MSZP-Párbeszéd 5 mandátum
  • Tisza Párt (Magyar Péter) 3 mandátum
  • Mi Hazánk 1 mandátum
  • Momentum 1 mandátum
  • Kétfarkú Kutya Párt 1 mandátum
  • Ha ezt összehasonlítjuk a fenti, jelenlegi adatokkal, azt látjuk, hogy a Tisza Párt erősödése magával hozta a Fidesz-KDNP és a DK-MSZP-Párbeszéd és a Momentum gyengülését. De már akkor megjósoltuk, hogy a Fidesz-KDNP, a Tisza Párt, a DK, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt szerez mandátumot. A Momentum - az Europe Elects szerint - azóta elveszítette ezt az esélyét.

    Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek