Randi app-on ismerkedett, egyből pénzt csalt ki

Két napos ismeretség után a sértett már milliós összeget adott a férfinek.

A vádirat szerint a 27 éves férfi 2023 januárjában ismerkedett meg a sértett hölggyel egy társkereső alkalmazáson keresztül. Némi internetes beszélgetés után már személyes találkozóban egyeztek meg, ahova a terhelt autóval érkezett. Itt arra hivatkozott, hogy járművéből kifogyott az üzemanyag, és ezért kért 20 ezer forintot a sértett hölgytől, aki a pénzt át is utalta az elkövetőnek - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A találkozás és beszélgetések során a terhelt elmondta a hölgynek, hogy kedvező áron tudna egy munkagépet vásárolni Ausztriában, amit aztán itthon haszonnal adhatna el. Azt állította, hogy a vételár nagy részével már rendelkezik, és a sértettől már csak a hiányzó, kicsivel több mint egymillió forintot kérte kölcsön. A sértett két napos ismeretség után a pénzösszeget át is adta a terheltnek, aki azt ígérte, hogy két héten belül visszafizeti azt.

A határidő azonban anélkül telt el, hogy az elkövető bármennyit is visszafizetett volna a kölcsönből, egyre ritkábban volt elérhető a sértett számára, ekkor is mindig újabb és újabb kifogásokkal állt elő. Végül a sértett feljelentést tett az elkövető ellen, aki a nyomozás során, gyanúsítotti kihallgatását követően, 2023 őszén 400 ezer forintot isszafizetett a kölcsönből.

Az ügyészség a terheltet nagyobb kárt okozó csalással vádolta meg. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a sértett polgári jogi igényét is bírálja el a büntetőeljárás során.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek