Sokba került ez a szerelem - a soproni rendőröknél ért véget

Szerelmi fogadalmaival mintegy 6,5 millió forintot csalt ki egy, az online térben vadászó szélhámos egy Győr-Moson-Sopron vármegyében élő asszonytól.

Az internet egyik közösségi oldalán ismerkedett meg a csaló az áldozatával, akivel elhitette, hogy élete társául választaná. A bejelölést követően levelezni kezdtek, a férfi elmesélte a kiszemeltnek, hogy egy távoli országban katonaként szolgál, azonban abbahagyná hivatását, nyugdíjba vonulna, és visszaköltözne Magyarországra a tartós kapcsolat reményében - írja honlapján a rendőrség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Meggyőzte a nőt arról, hogy nyugdíjazásához és egyéb költségeihez anyagiakra van szüksége. A boldog együttélés ígéretével több millió forint átutalására buzdította az asszonyt, amelynek ő eleget is tett.

Az esettel kapcsolatban a Soproni Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt folytat eljárást.

Az ilyen jellegű csalások tipikus sértettjei az 50 év fölötti, egyedül élő nők, de volt már rá példa, hogy férfiakat sem kíméltek a szélhámosok. Az áldozatok nagy része naivan, a valódi szerelemre várva kerül a csalók bűvkörébe, akik megnyerő stílussal, a közös életről szóló ígéretekkel – a megtévesztett emberek érzelmeit kihasználva – csapják be őket.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság összeállította a gyanús jelek listáját:

- Ha valaki rövid ismeretség után azt állítja, hogy túlzottan rajong Önért.

- Ha az üzenetek megfogalmazása semmitmondó, általánosságokat tartalmaz.

- Ha intim képeket vagy videót kér Öntől.

- Ha megpróbál a bizalmába férkőzni, és rávenni Önt arra, hogy küldjön neki pénzt, ajándékot, vagy adja meg bankkártyájának vagy netbankjának belépési adatait.

A megelőzési praktikákra is adnak tippeket:

- Legyen nagyon óvatos, hogy mennyi személyes információt oszt meg magáról a közösségi médiában és a párkereső oldalakon! Mindig gondoljon a lehetséges veszélyekre! A csalók a legismertebb online oldalakat használják.

- Ne kapkodja el, tegyen fel Ön is kérdéseket! Keressen rá az illető fotójára és a profiljára, hogy szerepel-e más oldalakon is!

- Figyeljen a helyesírási és a nyelvtani hibákra, a következetlenségekre és a kifogásokra, például arra, ha a csalók kamerája nem működik!

- Ne osszon meg kompromittáló dolgokat magáról, amikkel később megzsarolhatják!

- Legyen óvatos, ha pénzt kérnek Öntől! Soha ne küldjön pénzt, ne adja meg bankkártya- vagy online banki adatait, és ne küldjön másolatot okmányairól!

Ha mégis áldozattá vált:

- Értesítse a rendőrséget! Jelentse be a 112-es, ingyenes segélyhívó számon!

- Ha tudja, mentse el a beszélgetések tartalmát!

- Jelezze a problémát azon a párkereső oldalon is, ahol a csalóval kapcsolatba került!

- Ha megadta a banki adatait, azonnal értesítse a pénzintézetet, és tegyen feljelentést a rendőrségen!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek