Magyar sírokat keresnek Rohoncon

Folytatódik a nemzetiszocialisták által 1945 márciusában meggyilkolt magyar-zsidó rabszolgamunkások sírjainak felkutatása Rohoncon (Rechnitz).

1945. március 24-25-én éjjel mintegy 180 magyar zsidó rabszolgamunkást gyilkoltak meg a nyílt terepen az úgynevezett Kreuzstadl közelében. A lövöldözést a helyi gestapói vezető, Franz Podezin és más segítők hajtották végre. A Rohonc szélén álló egykori mezőgazdasági épület, ami kereszt alakú alaprajzáról kapta a nevét, azóta is a vérengzésnek állít emléket. Az épület műemlék, a látogatókat pedig információs táblák tájékoztatják az itt történtekről. A tíz bemutató táblával ellátott emlékút hozzáférhetővé és kézzelfoghatóvá teszi az egykori zsidó élet helyeit.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rohonci zsidó közösség a legrégebbi Burgenland déli részén. A 19. század első felében élte virágkorát mintegy 850 taggal. 1938-ban 125 zsidó élt itt, mindnyájunkat kiutasították vagy deportálták a nemzetiszocialisták.

A többszöri ásatások ellenére az áldozatok sírját mind a mai napig nem találták meg. 1993-ban az Israelitische Kultusgemeinde Wien megvásárolta a Kreuzstadlt , hogy megóvja, s egyben figyelmeztesse az utókort: soha többé ne történjen ilyen!

A kereszt alaprajzú egykori istálló.
ORF.at

Az előző évhez és 2017-hez hasonlóan a munkát most is a Történelem és Régészet Munkacsoport végzi - írja az ORF . Noha a Szövetségi Műemléki Hivatal, valamint a Történeti és Régészeti Munkacsoport évek óta szisztematikusan végigkutatta a kérdéses területeket, ez még mindig „tű keresése a szénakazalban” - mondja Franz Sauer régész a jelenlegi ásatási kampányról. A Szövetségi Műemléki Hivatal Régészeti Osztálya felel a korábban fel nem fedezett sírok felkutatásáért. A finanszírozó partner Burgenland állam.

A történeti források, a légifelvételek, a geofizikai vizsgálatok és a korábbi ásatások eredményeinek kiértékelése után még mindig rendkívül nagy a "leszűkített" terület, legalább 89 hektár, ami körülbelül 120 futballpályának felel meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek