Imane Khelif ügyében már a BRFK is nyomoz

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek csalás gyanújával.

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek csalás gyanújával. A bejelentés hátterében az áll, hogy Helif tesztoszteronszintje és genetikai tulajdonságai eltérnek az átlagos női értékektől – írja a Liner .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) álláspontja szerint Helif részvétele szabályos volt, mivel útlevelében nőként szerepel, sokan azonban megkérdőjelezik az útlevél alapjául szolgáló dokumentumok hitelességét, ugyanis felmerült a gyanú, hogy Helif születési anyakönyvi kivonata csak 2018-ban, a sportoló születése után 19 évvel került kiállításra, épp akkor, amikor elkezdte a sportot űzni.

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Legfőbb Ügyészséghez fordult az ügyben, az ügyészség pedig a bejelentést további vizsgálatra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította – közölte a lap.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek