Néhány húsféle olcsóbb lett – legalábbis a termelőknél

Agrárközgazdasági Intézet szerint csökkent a csirke és a sertés ára feldolgozói ára tavaly óta.

Alacsonyabb volt a vágósertés és a vágócsirke vágóhídi ára július végén az egy évvel korábbinál, a friss húsok feldolgozói ára hasonlóképpen módosult - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítésében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A belföldi termelésből származó vágósertés csaknem 14 százalékkal volt olcsóbb 2024. július utolsó hetében, mint 2023 azonos időszakában, kilogrammonként körülbelül 826 forintba került. A vágócsirke termelői ára ugyanilyen összevetésben 13 százalékkal csökkent, kilogrammonként mintegy 420 forintra. A pulyka 582 forintos kilogrammonkénti termelői ára mintegy 12 százalékkal marad el a 2023 júliusának végén regisztrált értéktől.

Az összefoglaló szerint a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési árai és kiskereskedelmi beszerzési árai is szinte kivétel nélkül elmaradtak a tavalyi szinttől, húsfajtától függően a különbség meghaladhatja a 10 százalékot is. A friss csirkehúsok feldolgozói értékesítési ára és kiskereskedelmi beszerzési ára hasonlóan alakult, a pulyka ugyancsak olcsóbb lett az árak éves összehasonlítása alapján.

A tojás csomagolóhelyi értékesítési árai még nagyobb mértékben, kiszereléstől és mérettől függően 20 százalék körüli mértékben is csökkenhettek. A ketreces tartásból származó tojás átlagos ára 40-44 forint körül alakult július végén - olvasható az AKI jelentésében.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek