2020. október 2-án ünnepélyes keretek között átadták a Nicki duzzasztóművet – közölte lapunkkal az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A létesítményt 943,6 millió Ft támogatással újították fel, amelynek 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar állam állta.
Az augusztusban befejezett rekonstrukciós munkálatok után a próbaüzemi működés is sikeres volt, így hivatalos keretek között is átadták a duzzasztót.
Mire jó a nicki gát?
Az 1932-ben épült műtárgy alapfeladata, hogy a Rába folyó duzzasztásával a Kis-Rábán keresztül biztosítsa a Kis-Rába-Hanság vízrendszerének ökológiai célú, gravitációs vízpótlását.
Ezen keresztül kapnak vízpótlást a hansági csatornák Kapuvár és Csorna térségében, és ez adja a Rábca folyó felső vízpótlását is, valamint olyan különösen értékes természetvédelmi területek vízellátásában is szerepet játszik, mint a Rábca melletti Nyirkai-Hany - tudtuk meg.
Milyen munkák történtek?
- A duzzasztómű három duzzasztónyílásába beépített vízfeltöltésű tömlős gát esetében a tömlők cseréje történt meg, emellett ezekhez a nyílásokhoz új rendszerű ideiglenes elzárási lehetőséget biztosító táblák is készültek.
- A korszerű berendezés segítségével az eddig előforduló több napos duzzasztási üzemszünetek 2-3 órára csökkennek.
- Elkészültek a Kis-Rába beeresztő zsilip komplex felújítási munkái is. A zsilip elzáró szerkezetei korszerű hajtóműveket kaptak, helyi és távműködtetési lehetőséggel kiépítve.
- A nicki vezérlő épületbe új számítógépes üzemirányítási rendszert szereltek be, melyhez optikai hálózat biztosítja az adatok áramlását a telephelyen belül, valamint az energiaellátás a fogyasztásmérés is korszerűsödött a telephelyen.
- Felújították a komplex gépházi 0,4kV-os elosztót és a hídvilágítást is. Tartalék áramforrásként egy új korszerű áramfejlesztőt telepítettek.
És még mire jó?
„A felújításnak köszönhetően a mű tartósan képes lesz ellátni jelentős térségi szerepét az árvízvédelem, a jéglevezetés, az ökológiai és természetvédelmi célú vízpótlás, az öntözővíz biztosítása, az energiatermelés, valamint a szabadidős és rekreációs célú hasznosítás területén. A rekonstrukció után a létesítmény elsődleges funkcióin túl kedvezőbbek lesznek a feltételek a halászati vízfelület kezelésére is” – írja a Vízügy.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a felújított gát és környéke akár őszi kirándulások célpontja is lehet.
