Jövőre is hiába várnak nyugdíjprémiumra a nyugdíjasok?

A gazdaság ugyanis nem teljesít valami fényesen 2025-ben sem. Igaz, közelednek majd a választások, ami sok mindent megváltoztathat.

Mint arról mi is beszámoltunk kedden , a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közölte , hogy milyen inflációs és GDP-értékekre számít idén és az elkövetkező két évben. Kiderült, hogy a jegybank lefelé korrigálta az eddig várt számokat, aminek többek között azért is van jelentősége, mert kihat a nyugdíjakra is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Márpedig 2025-re a korábbi 3,5-4,5 százalékos GDP-bővülés helyett 2,7-3,7 százalékos gazdasági növekedéssel számol az MNB . Ami viszont azt jelenti, hogy ebben az évben is elesnek a nyugdíjprémiumtól a nyugdíjasok - hívta fel a figyelmet az mfor.hu .

A nyugdíjtörvény ugyanis azt mondja ki, ha a GDP várható emelkedése meghaladja a 3,5 százalékot (és emellett a költségvetés egyenlegcélja is teljesülni látszik), akkor nyugdíjprémiumot kell fizetni. Vagyis már nem csak az idei évi, hanem a jövő évre remélt nyugdíjprémiumra is egyre kisebb az esély - jegyzi meg a lap.

Természetesen, ha jegybank várakozásának felső széle, vagyis 3,7 százalékos növekedés valósul meg, akkor lesz nyugdíjprémium, de mivel úgy számítják, hogy a 3,5 százalék feletti részt megszorozzák a novemberi nyugdíj negyedével, de legfeljebb 20 ezer forinttal, így 3,7 százalékos GDP esetében jövő év novemberében egy átlagos nyugdíjas kereken 4 ezer forint nyugdíjprémiumra számíthatna - teszi hozzá a lap.

Olykor persze a politika felülírja a gazdaságot, és mivel a 2025-ös nyugdíjprémium kifizetésének időszaka fél évvel egy általános országgyűlési választás előtt lesz, így nem elképzelhetetlen egy politikai döntés nyugdíjprémium kifizetéséről.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek